Szentendre Város Önkormányzata a város hivatalos honlapján vállalkozói adatbázis létrehozását tervezi. Ebben az adatbázisban csak szentendrei székhelyű vállalkozások megjelenését biztosítjuk. A kezdeményezés célja egy olyan információs felület kialakítása, ahol egy helyen megtalálhatók a szentendrei szakemberek különböző területekről. Egyrészt bármilyen szolgáltatást kereső városi lakos gyorsabban rátalálhat helyi vállalkozókra. Másrészt az önkormányzat mint megrendelő kiemelt célja a munkákat szentendrei vállalkozókkal elvégeztetni, figyelemmel a közbeszerzési törvényre és egyéb hatályos jogszabályokra.
Amennyiben Önt érdekli ez a felhívás, kérem, szíveskedjék e-mailben (kozerdeku-zoldmail@ph.szentendre.hu) megküldeni vállalkozásának alapadatait, elérhetőséggel, cégvezető nevével és kulcsszavakban megjelölve a tevékenységi kört.
Polgármesteri Hivatal
Szentendre
| Cég neve: | TaxArt 2005 Gazdasági-Üzletviteli-és Adótanácsadó Kft |
| Szolgáltatás: | Adótanácsadás, szervezet-folyamat-rendszer-és ügyvitelszervezés, válságmanagement, változáskezelés, emberi erőforrás-fejlesztés |
| Címe: | 2000 Szentendre, Deli Antal u. 3/a |
| Kapcsolattartó: | Szüts Veronika |
| Telefon: | 06 30 525 9222 |
| E-mail: | info@taxart.hu |
| Honlap: | www.taxart.hu |
| Cég neve: | Pismány Bt |
| Szolgáltatás: | Alternatív energiákkal működő fűtési rendszerek tervezése és kivitelezése Geotermikus és levegős hőszivattyús rendszerek Napelemes rendszerek Klimatizálás hűtő-fűtő berendezésekkel |
| Címe: | 2000.Szentendre, Must köz 6 |
| Kapcsolattartó: | Csenki Csaba |
| Telefon: | 06/30/9492636 |
| E-mail: | csenkicsaba@capslock.hu |
| Honlap: | - |
| Cég neve: | Astra Szerviz BT. |
| Szolgáltatás: | autószerviz /márka független/gépjármű műszaki vizsgaállomászöldkártya, gumiszervizautómosó |
| Címe: | 2000 Szentendre Vasúti villasor 6. |
| Kapcsolattartó: | Szabó József |
| Telefon: | 26-500-150 06-30-9668-511 fax: 26-500-151 |
| E-mail: | szaboj@t-online.hu info@astraszerviz.hu |
| Honlap: | www.astraszerviz.hu |
| Cég neve: | Zauer Biztosításközvetítő és Szolgáltató Bt |
| Szolgáltatás: | biztosításközvetítés (vagyon-, gépjármű- és életbiztosítások és egyéb biztosítási termékek) |
| Címe: | 2000 Szentendre Kálvária tér 19/a |
| Kapcsolattartó: | Zauer Károly |
| Telefon: | 26-400-594 Fax: 26-400-095 06-30-962-0077 |
| E-mail: | zauerkaroly@fibermail.hu |
| Honlap: | - |
Vinotrop Borutazó és Borkedvelő Kft.
| Cég neve: | Vinotrop Borutazó és Borkedvelő Kft. |
| Cím: | 2000 Szentendre, Szűcs József u. 31. |
| Szolgáltatás: | Borutazások, borkóstolók, borvacsorák, pincetúrák, bortúrák, szervezése |
| Kapcsolattartó: |
Cserépné Héri Noémi |
| Telefon: | 06 30 741 56 26 |
| E-mail: | info@vinotrop.eu |
| Honlap: |
| Cég neve: | CB DESIGN KFT. |
| Szolgáltatás: | Bútorgyártás, tervezés Egyedi bútorok, belsőépítészeti elemek gyártása, tervezése Konyhabútorok, Lakásbútorok Fürdőszoba bútorok Falburkolatok Lépcsők és egyéb belső szerkezetek Beltéri nyílászárok Irodabútorok Banki bútorok |
| Címe: | 2000.Szentendre, Körte köz 3. |
| Kapcsolattartó: | Babiczky Attila |
| Telefon: | T/F: +36-26-303455, +36-309-599-611 |
| E-mail: | babiczky@t-online.hu |
| Honlap: | - |
| Cég neve: | Countryland Fenyőbútorok |
| Szolgáltatás: | Bútor kis- és nagykereskedelem Fenyőbútorok Lakberendezés Ajándéktárgyak Matracok Biomatracok Lakberendezés tömör fenyőből, natúr és antikolt kivitelben (asztal, szék, komód, szekrény, dohányzóasztal, franciaágy, könyves szekrény, könyvespolc, íróasztal és még számtalan kiegészítő bútor) |
| Címe: | 2000.Szentendre. Dózsa György út.22. |
| Kapcsolattartó: | Szappanos Levente |
| Telefon: | Tel/fax:26/302-275 30/9383-194 20/9999-345 20/9999-340 |
| E-mail: | info@fenyobutorok.hu |
| Honlap: | www.fenyobutorok.hu www.countryland.hu |
| Cég neve: | Telmex-Nowy Styl Zrt |
| Szolgáltatás: | Bútor kis-és nagykereskedelem, központosított közbeszerzési bútor-forgalmazás (irodabútorok, lakásbútorok, irattári rendszerek, ülőgarnitúrák, szállodabútorok, vendéglátó-ipari berendezések, stadion-székek, mozi-fotelek, oktatási, kórházi és szociális bútorok) |
| Címe: | 2000 Szentendre, Rózsa u. 23. |
| Kapcsolattartó: | Wasilewski Maciej elnök-vezérigazgató Wasilewski Erika általános vezérigazgató-helyettes |
| Telefon: | 26/503-100 20/3260058 Fax: 26/503-103 |
| E-mail: | telmex@telmex.hu |
| Honlap: |
| Cég neve: | - |
| Szolgáltatás: | családi házak nyaralók építészeti tervezése 25 éves gyakorlattal, több száz megvalósult épülettel kivitelezések műszaki vezetése 25 éves gyakorlattal, több száz megvalósult épülettel kivitelezések műszaki ellenőrzése, lakó és középületeknél. Uniós projektekben is több százmilliós nagyságrendű referenciával |
| Címe: | 2000. Szentendre, Stéger Ferenc köz 3. |
| Kapcsolattartó: | Lévay László Márton építész egyéni vállalkozó |
| Telefon: | 06-30/233-5898 fax: 06-26/310-146 |
| E-mail: | levayl@gmail.com |
| Honlap: | - |
| Cég neve: | LABUSDEKOR Kft. |
| Szolgáltatás: | Dekorációs munkák. Öntapadós és térbetű készítés kihelyezése, Autó, kirakat, kiállítás, rendezvény dekorálás Fotózás Öntapadós és papírplakát nyomtatás laminálás Molinó és padlómatrica készítés Műanyag hajlítás, reklámtábla készítés, szerelés, falfelirat festés Különleges egyedi ötletek megvalósítása |
| Címe: | 2000 Szentendre Kavics u. 2. |
| Kapcsolattartó: | Labus Attila |
| Telefon: | 06/20/9346509 Tel/fax:26/318-746 |
| E-mail: | labus@labusdekor.hu |
| Honlap: | www.labusdekor.hu |
| Cég neve: | LABUSDEKOR Kft. |
| Szolgáltatás: | elektro-mechanikus hajtástechnika, gépépítő elemek, automatizálás |
| Címe: | 2000. Szentendre, Petőfi S. u. 3. |
| Kapcsolattartó: | Mrázik László |
| Telefon: | telefon: 26/500-047 telefax: 26/311-067 mobil: 30/435-4287 |
| E-mail: | mrazikl.@artiflex.hu |
| Honlap: | - |
| Cég neve: | Tammas Kft |
| Szolgáltatás: | Élelmiszeripari -édes, -sütő, tej- és csomagológépek tervezése, gyártása, kereskedelme |
| Címe: | 2000 Szentendre, Hegybíró u. 12 |
| Kapcsolattartó: | Tamási József |
| Telefon: | 26/318-738 |
| E-mail: | tammas@invitel.hu |
| Honlap: | - |
| Cég neve: | ISO-THERMO Svéd -Magyar Kereskedelmi Kft |
| Szolgáltatás: | Építőanyag kis- és nagykereskedelem Export -import Tetőfedő anyagok Hő- és hangszigetelő anyagok Szárazépítészeti elemek Vízszigetelő és vízelvezető anyagok Egyéb anyagok |
| Címe: | 2000 Szentendre, Kőzúzó u.20. |
| Kapcsolattartó: | Lendvay Péter |
| Telefon: | Tel: (26)-310-882, 318-516, 311-420 Fax: (26)-301-272 |
| E-mail: | iso-thermo@iso-thermo.hu |
| Honlap: | www.iso-thermo.hu |
| Cég neve: | TRIGOLIT Építőipari Generálkivitelező és Tervező Kft. |
| Szolgáltatás: | Építőipar, belsőépítészet, épületszerviz, lakásszerviz, térburkolat, nyílászáró kereskedelem, ablakcsere, merantin, tryba, horizont, ablak, mediterrán ház, családi ház, kertépítés, kivitelezés, generál kivitelezés, szerkezet építés, építészeti tervezés, kiviteli tervek |
| Címe: | 2000 Szentendre, Derecskei u. 1. |
| Kapcsolattartó: | Gorzás Péter |
| Telefon: | 06 20 248 9336 |
| E-mail: | trigolit@mail.tvnet.hu |
| Honlap: | www.trigolit.hu |
| Cég neve: | Rase 2004 Kft. |
| Szolgáltatás: | Épületgépészet (víz, villany, fűtésszerelés), kerítéskészítés (korlátok, rácsok), kaputechnika (kertkapuk, garázskapuk) gyártás, automatizálás, beépítéssel |
| Címe: | 2000 Szentendre, Sztaravodai út 12/b |
| Kapcsolattartó: | Regéczy Attila |
| Telefon: | 06/20/5439269 fax: 26/316-789 |
| E-mail: | rase@rase.hu |
| Honlap: | www.rase.hu |
| Cég neve: | SZETT Kft. |
| Szolgáltatás: | - Épületgépészet - gáz, -víz, - fűtésszerelés - Épületek, létesítmények EU rendszerű, energetikai tanúsítása - gáz-, víz-, fűtés-, épületgépészeti, kazánházi szerelések - tüzeléstechnikai szerviz - nyomástartó edények javítása, gyártása, engedélyeztetése - csőszerelés - lakatos munkák |
| Címe: | 2000 Szentendre Kálvária tér 5. |
| Kapcsolattartó: | Kácser Mihály |
| Telefon: | 26/313-554 26/505-138 06/20/9420452 |
| E-mail: | szett@szett.eu |
| Honlap: | www.szett.eu |
| Cég neve: | Kótai Krisztina Fordító Bt. |
| Szolgáltatás: | Fordítás (angol-magyar szakfordító) |
| Címe: | 2000 Szentendre, Kondor B. u. 3 I/3 |
| Kapcsolattartó: | Kótai Krisztina |
| Telefon: | 06/20/3834015 26/302-869 |
| E-mail: | kkotai@fibermail.hu |
| Honlap: | - |
| Cég neve: | ELFI KKT. |
| Szolgáltatás: | Fordítás angolról, németről, oroszról magyarra |
| Címe: | 2000 Szentendre, Rezeda u. 8. |
| Kapcsolattartó: | Bak Zsuzsanna |
| Telefon: | 26 315 837 06/20 325 3878 |
| E-mail: | elfi82@t-online.hu |
| Honlap: | - |
| Cég neve: | HP-GEO Bt. |
| Szolgáltatás: | FÖLDMÉRÉS, GEODÉZIA Ingalanok felmérése, kitűzése,magassági felmérés (geodézia), épületfeltüntetés, megszüntetés, épületalap-kitűzés, telekmegosztás, egyesítés, telekalakítások, alrészletmódosítás, belterületbe csatolás, szolgalmi jog bejegyzéshez vázrajzkészítés, tervezési térkép, megvalósulási térkép |
| Címe: | 2000 Szentendre, Hamvas Béla utca 22. I/5. |
| Kapcsolattartó: | Balogh Péter Attila |
| Telefon: | 06/30-913-0949 |
| E-mail: | info@hpgeo.hu |
| Honlap: | www.hpgeo.hu |
| Cég neve: | Palmetta Design Bt. |
| Szolgáltatás: | Galéria, gyártás, kereskedelem |
| Címe: | 2000 Szentendre, Bogdányi u. 14 |
| Kapcsolattartó: | Regős Anna Regős István |
| Telefon: | Tel./fax: 26/313-649 |
| E-mail: | palmettadesign@enternet.hu |
| Honlap: | - |
| Cég neve: | Pille'r Bel- és Külkereskdelmi és Szolgáltató Kft. |
| Szolgáltatás: | Gépek (Makita, Metabo, Stihl), szerszámok kereskedelme, szerszámgép kölcsönzés, víz-gáz-fűtés-technikai termékek kereskedelme |
| Címe: | 2000 Szentendre Pátriárka u. 12 |
| Kapcsolattartó: | Bodó Tibor |
| Telefon: | 26/505-320 06/20/9157081 26/505-319 |
| E-mail: | pillerkft@invitel.hu |
| Honlap: | www.pillerkftszentendre.hu |
| Cég neve: | PACSIRTA-25 Építőipari és Kereskedelmi betéti társaság |
| Szolgáltatás: | Gépi földmunka szállítás, árkok, sávalapok, pince tömbök kiemelése, ház és beton bontás terület rendezés |
| Címe: | 2000 Szentendre Pacsirta u 25 |
| Kapcsolattartó: | Kovács Károly |
| Telefon: | 06 30 2245438 |
| E-mail: | pacsirta@dunakanyar.net |
| Honlap: | - |
| Cég neve: | Art-is Kft. |
| Szolgáltatás: | grafikai tervezés, médiastratégia-tervezés, reklámkampány-tervezés, weboldal, on-line hirdetések tervezése, kivitelezése, könyvkiadás, könyvtervezés, kiállítás tervezés és kivitelezés, teljes körű nyomdai kivitelezés |
| Címe: | 2000 Szentendre Lévay u. 6. |
| Kapcsolattartó: | Streicher András |
| Telefon: | 06-70/9448-144 |
| E-mail: | art-is@art-is.hu |
| Honlap: | www.art-is.hu |
| Cég neve: | Pakolux Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. |
| Szolgáltatás: | Gyógymasszázs, kozmetika, egészséges életmód terápiák |
| Címe: | 2000 Szentendre, Szentlászlói u.100. |
| Kapcsolattartó: | Pákolicz Mihály |
| Telefon: | 06/20/9138673 |
| E-mail: | pakolux@gmail.com masszazspont@gmail.com |
| Honlap: | http://masszazspont.hu http://naturastudio.eu |
| Cég neve: | Iramko Hajtástechnika Kft |
| Szolgáltatás: | Hajtástechnikai termékek kereskedelme: Villanymotorok, hajtóművek, frekvenciaváltók, csavarorsós emelők, lineáris aktuátorok, ill. egyéb hajtástechnikai elemek |
| Címe: | 2000 Szentendre, Széchenyi tér 37. 1/1 3/2 |
| Kapcsolattartó: | Theisz Gábor |
| Telefon: | Telefon: 70/381-8672, Fax:06/1/425-7355 |
| E-mail: | info@iramko.com |
| Honlap: | www.iramko.com |
| Cég neve: | Buda Credit Tanácsadó és Szolgáltató Kft. |
| Szolgáltatás: | hitelközvetítés, teljes körű ügyintézés (lakossági jelzáloghitelek, lakáshitelek, állami támogatások, kisvállalkozói hitelek, Széchenyi kártya, ingatlan leasing ) |
| Címe: | - |
| Kapcsolattartó: | Farkas Kinga |
| Telefon: | 06/30-241-7956 |
| E-mail: | budacredit@t-online.hu |
| Honlap: | www.budacredit.freeweb.hu |
| Cég neve: | Bit-Bolt Számítástechnikai Kereskedelmi és Szolgáltató Bt |
| Szolgáltatás: | Informatika: helyi hálózatok tervezése, kiépítése, felügyelete, karbantartása; személyi számítógépek összeállítása, telepítése, üzembe helyezése egyedi igények szerint is; otthoni internetes kapcsolat kiépítése ügyintézéssel együtt is, az alapprogramok betanítása; vállalkozások informatikai (hardver- és szoftver) eszközeinek fejlesztése, rendszerfelügyelete |
| Címe: | 2000 Szentendre Gyöngyvirág utca 12. |
| Kapcsolattartó: | Háfra János |
| Telefon: | 06 20 9455 432 |
| E-mail: | qqc1@t-online.hu |
| Honlap: | - |
| Cég neve: | Royal-Invest Vagyonkezelő és Ingatlanhasznosító Kft |
| Szolgáltatás: | Ingatlan bérbeadás: csarnokok, épületrészek bérbeadása |
| Címe: | 2000 Szentendre, Rózsa u. 8 |
| Kapcsolattartó: | Kómár Edit Szobi András |
| Telefon: | 06/30/9519718 |
| E-mail: | komaredit@t-email.hu |
| Honlap: | - |
| Cég neve: | Dr. Földi László és Társa Bt. |
| Szolgáltatás: | ingatlanközvetítés, ingatlanforgalmi értékbecslés, hitelközvetítés, adásvételi és egyéb szerződések készítése, ingatlanjogi tanácsadás, épülettervezés |
| Címe: | 2000 Szentendre, Szent István u. 2. |
| Kapcsolattartó: | Dr. Földi László Dr. Földi András |
| Telefon: | 26/31-51-61 20/9458-988 20/205-0755 |
| E-mail: | drfoldi@t-online.hu alender@t-online.hu |
| Honlap: | www.drfoldi.ingatlan.hu |
| Cég neve: | Openhouse Szentendre Ingatlaniroda |
| Szolgáltatás: | ingatlan közvetítés Szentendre 15 km-es vonzáskörzetében (eladó, kiadó ingatlanok), ingatlan tanácsadás, hitelügyintézés, biztosítás közvetítés, ügyvédi szolgáltatás nyújtása, társasházkezelés |
| Címe: | 2000 Szentendre, Széchenyi tér 37. fsz. 4. |
| Kapcsolattartó: | Szabó Anita |
| Telefon: | +36 26/610-560 Fax: 26/610-525 |
| E-mail: | szentendre@oh.hu |
| Honlap: | www.szentendre.oh.hu |
| Cég neve: | Högl Vilmos karosszéria lakatos mester, egyéni vállalkozó |
| Szolgáltatás: | Ingyenes kipufogó és karosszéria felülvizsgálat. Karosszéria felújítása, sérülések, korrodálások javítása, gépkocsi fényezése, rövid határidővel garanciával. Teljeskörű alkatrész beszerzés. Kipufogó rendszerek cseréje, javítása. Műanyag alkatrészek, lökhárítók javítása |
| Címe: | 2000. Szentendre Gyöngyvirág utca 38 |
| Kapcsolattartó: | Rezes Márton |
| Telefon: | Telefon:+36 26 313 616 mobil:+36 20 5771 850 |
| E-mail: | rezi64@citromail.hu |
| Honlap: | - |
| Cég neve: | Grimaldi Ügyvédi Iroda |
| Szolgáltatás: | jogi tanácsadás szerződések ingatlan jog, öröklési jog, házassági és családi jogtársasági jog, munkajog, közigazgatási, szabálysértési ügyek, olasz nyelven is |
| Címe: | 2000 Szentendre, Tómellék u. 18 |
| Kapcsolattartó: | Dr. Grimaldi Zsuzsanna |
| Telefon: | 06/20/3303640 26/314-359 |
| E-mail: | grimaldizs@t-online.hu Avv.grimaldis@gmail.com |
| Honlap: | - |
| Cég neve: |
NS-Keret Bt |
| Szolgáltatás: | Képkeretezés, dekoráció keretezése, fotókeretek, művészkellékek - festékek, ecsetek, vásznak, stb. forgalmazása |
| Címe: | 2000 Szentendre, Kossuth Lajos utca 6. |
| Kapcsolattartó: | Nagy Sándor |
| Telefon: | Musza Györgyi 06-20-983-5166 Tel./fax26-301-363 |
| E-mail: | info@nskeret.hu |
| Honlap: | www.nskeret.hu |
| Cég neve: | Algine Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. |
| Szolgáltatás: | kismamaruházat, kismama divat |
| Címe: | 2000 Szentendre, Kucsera Ferenc u. 2 |
| Kapcsolattartó: | Rindt Kata |
| Telefon: | 06205248224 |
| E-mail: | info@mumonboard.com |
| Honlap: | www.kismamaruha.net |
| Cég neve: | - |
| Szolgáltatás: | kisteherszállítás |
| Címe: | - |
| Kapcsolattartó: | Mága József |
| Telefon: | 06-30-904-45-20 |
| E-mail: | maga.jozsef@gmail.com |
| Honlap: | - |
| Cég neve: | GREFF-MOBIL BT. |
| Szolgáltatás: | konténeres szemét-, és sittszállítás hulladék begyűjtés és előkezelés épületek bontása földmunka szennyvíz-szippantás |
| Címe: | 2000, Szentendre, Barackos út 147. |
| Kapcsolattartó: | Winkler Norbert |
| Telefon: | 06-30-9999-656, 06-20-3258-608 |
| E-mail: | bicskosedit@dunakanyar.net |
| Honlap: | - |
| Cég neve: | - |
| Szolgáltatás: | korrektúrázás, lektorálás, nyelvoktatás (eszperantó), oktatási, nevelési, módszertani tanácsadás, szakmai tervezés, szakértés, humán kutatás, fejlesztés, független újságírói tevékenység, adatfeldolgozás, egyéb titkári, kiadói tevékenység |
| Címe: | 2000 Szentendre, Ady Endre út 46/A. |
| Kapcsolattartó: | Marsi Mónika |
| Telefon: | 20/970-5907 |
| E-mail: | marmon75@gmail.com |
| Honlap: | - |
Kozmetika
| Cég neve: | Anirod Szépészeti Stúdió |
| Szolgáltatás: | Kozmetika, fodrászat Szentendre belvárosában. OKJ-s kozmetikus, fodrász, kéz- és lábápoló felnőttképzés. Kiemelt szolgáltatások: tű nélküli mezoterápia, gépi testkontúrkezelés, növényi őssejtterápiás arckezelés, fájdalommentes gépi pedikűr, lávakőmasszázs, hajhosszabbítás, ammónia mentes hajfestés. |
| Címe: | 2000 Szentendre, Paprikabíró u. 13/A |
| Kapcsolattartó: | Boda Ilona |
| Telefon: | (06 26) 500-210; (06 30) 237-6810 |
| E-mail: | anirod@anirod.hu |
| Honlap: | www.anirod.hu |
| Cég neve: | - |
| Szolgáltatás: | Költöztetés, műtárgy, zongora, páncélszekrény-szállítás |
| Címe: | 2000 Szentendre, Nap u.8. |
| Kapcsolattartó: | Gottlasz Zoltán |
| Telefon: | 06/20/9270771 |
| E-mail: | gottlas@freemail.hu |
| Honlap: | - |
| Cég neve: | GL-zsiga |
| Szolgáltatás: | költöztetés, szállítás, házhozszállítás, közúti teherfuvarozás, pianínó és zongoraszállítás, költöztetés teljes körű csomagolással, belföldi,és külföldi költöztetés |
| Címe: | 2000 Szentendre Klapka u.17. |
| Kapcsolattartó: | Zsiga László |
| Telefon: | 06/20/975-3689 |
| E-mail: | info@gl-zsiga.hu |
| Honlap: | www.gl-zsiga.hu |
| Cég neve: | PrímAudit Kft |
| Szolgáltatás: | Könyvelés, bérszámfejtés, munkaügy, adótanácsadás magánszemélyek és társaságok részére |
| Címe: | 2000 Szentendre Széchenyi tér 34. II. 17. |
| Kapcsolattartó: | Bán Ágnes Mária |
| Telefon: | telefon/fax: 06-26-316-410 mobil: 209/127-713 |
| E-mail: | primaudit@fibermail.hu |
| Honlap: | - |
| Cég neve: | Pulai és Társa Kereskedelmi Szolgáltató és Könyvelő Bt |
| Szolgáltatás: | Könyvviteli szolgáltatás, adótanácsadás, iratrendezés, ügyviteli szabályzatok készítése; UV (csírátlanító) berendezések értékesítése németországi forrásból |
| Címe: | 2000 Szentendre, Szabadkai u. 2/A. |
| Kapcsolattartó: | Pulai Katalin |
| Telefon: | 06-26-318-965 06-30-857-0788 |
| E-mail: | katalin.pulai@t-online.hu |
| Honlap: | www.pulai-skriba.hu |
| Cég neve: | - |
| Szolgáltatás: | Közúti teherszállítás, szilárd hulladék gyűjtése, szállítása |
| Címe: | 2000 Szentendre, Erdész u. 12 |
| Kapcsolattartó: | Bebesi János |
| Telefon: | 06/30/2704469 |
| E-mail: | bebesigyongyi@freemail.hu |
| Honlap: | - |
| Cég neve: | - |
| Szolgáltatás: | kőfaragás, sírkő készítés, műkő, szobrászat, kő szobrászat |
| Címe: | - |
| Kapcsolattartó: | Antalicz János |
| Telefon: | 06-30-369-7819 |
| E-mail: | stonecarver@vipmail.hu |
| Honlap: | www.stonecarver.hu |
Oláhné és Társa magánvállalkozás
| Cég neve: | Oláhné és Társa magánvállalkozás |
| Szolgáltatás: | Lakatos, hegesztő, zárszervíz. |
| Címe: | 2000 Szentendre, Kaptató u. 22. |
| Kapcsolattartó: | Oláh László |
| Telefon: |
26 718 385 0620 920 3317 0620 552 2792 |
| E-mail: | info@biztonsagilakas.hu |
| Honlap: | www.biztonsagilakas.hu |
| Cég neve: | Máté Fotó-Optika |
| Szolgáltatás: | látszerész, fényképész, fotókidolgozás, fényképezőgépek, elemek, fényképezőgépek javítása, igazolványkép készítése, komputeres látásvizsgálat, szemüvegvény beváltása, szemüvegek készítése, |
| Címe: | 2000 Szentendre, Sztaravodai út 54. |
| Kapcsolattartó: | Máté Andrea |
| Telefon: | 26/311-841 fax: 26/315-844 |
| E-mail: | info@matefotooptika.hu matefotooptika@freemail.hu |
| Honlap: | www.matefotooptika.hu |
| Cég neve: | ATTRIBUTUM KFT |
| Szolgáltatás: | mindennemű épületüvegezési munka, tükörmunkák, beltéri üvegezések, NON STOP üvegezés |
| Címe: | 2000 Szentendre Telep u.14 |
| Kapcsolattartó: | Bencze Imre |
| Telefon: | Telefon/fax 26-315-564 20/543-0546 |
| E-mail: | benczeimre@freemail.hu |
| Honlap: | - |
| Cég neve: | ELFI KKT |
| Szolgáltatás: | Mobil tolvajcsapdák, őrjáratellenőrző rendszerek |
| Címe: | 2000 Szentendre, Rezeda u. 8. |
| Kapcsolattartó: | Bak Zsuzsanna |
| Telefon: | Tel.: 26 315 837 06/20 325 3878 |
| E-mail: | elfi82@t-online.hu |
| Honlap: | - |
| Cég neve: | Job '97 Tanácsadó és Szolgáltató Kft. |
| Szolgáltatás: | Munkabiztonsági és tűzvédelmi tanácsadás, -oktatás, szabályzatok készítése, KOCKÁZATÉRTÉKELÉS, gépvizsgálatok stb. |
| Címe: | 2000 Szentendre, Jázmin utca 25/a. |
| Kapcsolattartó: | Korbuly Tamás ügyvezető igazgató |
| Telefon: |
Telefon: 06 70 3838 167 |
| E-mail: | info@job97.hu |
| Honlap: | www.birsagnelkul.hu |
| Cég neve: | B&IT 2000 Consulting Kft. |
| Szolgáltatás: | Munkavédelmi és tűzvédelmi tanácsadás, üzletviteli tanácsadás, controlling tanácsadás, egyedi szoftverfejlesztés folyamatszervezés, optimalizálás |
| Címe: | 2000 Szentendre, Vadőr u. 4 |
| Kapcsolattartó: | Schwarczenberger István |
| Telefon: | 26/400-664 |
| E-mail: | schwistvan@fibermail.hu |
| Honlap: | - |
| Cég neve: | Kék az Ég Bt. |
| Szolgáltatás: | műsorvezetés kulturális tevékenységek antikvár könyvek eladása nyitott antikvárium |
| Címe: | 2000, Szentendre, Berkenye u. 6. |
| Kapcsolattartó: | Vágó Piros Vándor Kata |
| Telefon: | 06-26-314-677 |
| E-mail: | vago.piros@yahoo.com, kisvandor@gmail.com |
| Honlap: | www.eztolvasdel.hu www.eladomakonyvem.hu |
Hungaro Lloyd Hajózási és Logisztikai Kft.
| Szolgáltatás: |
Nemzetközi belvízi szállítmányozás, áruszállítás, Vízi szállítást kiegészítő
szolgáltatás, Hajózási-ügynöki tevékenység. |
| Címe: |
2000 Szentendre, Szentlászlói út 27/a |
| Kapcsolattartó: |
Szele István
|
| Telefon: |
06 30 9214 981
|
| E-mail: |
hungarolloyd@t-online.hu
|
| Honlap: | - |
| Cég neve: | Ajtó Depó Ablak Diszkont |
| Szolgáltatás: | Nyílászáró forgalmazás: fa, műanyag vagy acél, kívülre és belülre, egyedi vagy szabvány méretben, raktárról és rendelésre; Árnyékolástechnika: redőny, napellenző, reluxa, zsalugáter; Kiegészítők: párkány, könyöklő, rovarháló; Felmérés, szállítás, beépítés; |
| Címe: | 2000 Szentendre Ulcísia köz 3. (szentendrei erdészet telepe) |
| Kapcsolattartó: | Szilágyi-Takács Katalin |
| Telefon: | Telefon: 06-26-505-494 Fax: 06-26-505-493 |
| E-mail: | info@ajtoablak.eu |
| Honlap: | www.ajtoablak.eu |
| Cég neve: | Inter-Pont Ablak 2003. Kft. |
| Szolgáltatás: | nyílászáró, nyílászárók, homlokzati nyílászáró, ablak, ajtó, ablakok, ajtók, műanyag ablak, árnyékolástechnika, klímavédelem, energia megtakarítás, karbantartás |
| Címe: | 2000 Szentendre, Pannónia utca 8. |
| Kapcsolattartó: | Móricz Pál |
| Telefon: | Tel:06 30 9594 504 Tel/Fax:26 303 732 |
| E-mail: | info@interpont.t-online.hu |
| Honlap: | www.interpontablak.hu |
| Cég neve: | Gromek Marketing Bt. |
| Szolgáltatás: | Nyomda ipar, marketing |
| Címe: | 2000 Szentendre, Stéger köz 2. |
| Kapcsolattartó: | Konecsni Ferenc |
| Telefon: | 06/30/9346305 06/1/3708202 |
| E-mail: | kferenc@grafitpencil.hu |
| Honlap: | - |
| Cég neve: | - |
| Szolgáltatás: | okl. villamosmérnök, okl. munkavédelmi szakmérnök, munkabiztonsági szakértő |
| Címe: | 2000 Szentendre,Deli Antal u. 36/B |
| Kapcsolattartó: | Dr Dombi Sándor |
| Telefon: | Tel.: 06-20-379 31 35 Tel./Fax : 26-316 116 |
| E-mail: | dombidr@gmail.com |
| Honlap: | - |
| Cég neve: | Kaiser Optika Kft. |
| Szolgáltatás: | optika, látszerészet, szemvizsgálat, POLATEST, kontaktlencse, szemüveg készítés |
| Címe: | 2000 Szentendre, Dunakanyar krt. 12. |
| Kapcsolattartó: | Vajda Judit |
| Telefon: | 303-325 |
| E-mail: | info@kaiseroptika.hu |
| Honlap: | www.kaiseroptika.hu |
| Cég neve: | FLORANCE Egészségügyi Szolgáltató Bt. |
| Szolgáltatás: | Otthoni szakápolás |
| Címe: | 2000 Szentendre Szőke Lajos u. 6. |
| Kapcsolattartó: | Gyöngy Istvánné |
| Telefon: | T: 26/311-357; 20/ 69286470 Fax: 26/311357 |
| E-mail: | gyongyeva@fibermail.hu |
| Honlap: | - |
| Cég neve: | - |
| Szolgáltatás: | pályázatírás, projekt menedzsment, felnőttoktatás, tréning, rendezvényszervezés, tananyagfejlesztés, PR, kommunikáció |
| Címe: | 2000 Szentedre Vasúti villasor 85/b |
| Kapcsolattartó: | Nagy Zsolt István |
| Telefon: | 20-3456-534 |
| E-mail: | nagyzsolt@easylearning.hu |
| Honlap: | - |
| Cég neve: | Margo Pedikür |
| Szolgáltatás: | Pedikűr, manikűr, svédmasszázs, talpmasszírozás, parafinos kéz és lábápolás, tini-kamasz lábápolás, Fülbevaló belövés |
| Címe: | 2000 Szentendre, Kun u. 3 |
| Kapcsolattartó: | Szente Jánosné |
| Telefon: | 26-310-165 30-345-0313 |
| E-mail: | szentejanosne@citromail.hu margoped@citromail.hu |
| Honlap: | - |
| Cég neve: | Pedi Stúdió |
| Szolgáltatás: | Pedikűr, manikűr, fekvő infraszauna, SPA méregtelenítőgép, paraffinos kéz- és lábápolás, kozmetika-smink, reflexológia-kineziológia, asztrológia, bioenergetika, Bemer-mágnes-terápia |
| Címe: | 2000 Szentendre, Fehérvíz út 8. |
| Kapcsolattartó: | Korbely Ágnes |
| Telefon: | 26/300-601 06/30/4824091 |
| E-mail: | pedikur@dunakanyar.net |
| Honlap: | - |
| Cég neve: | EDDY-PLUSS KFT |
| Szolgáltatás: | plüss játék import, nagy- és kiskereskedés |
| Címe: | 2000. Szentendre, Rózsa u. 18. |
| Kapcsolattartó: | Baráthné Székely Lívia |
| Telefon: | Tel/fax: 26-500-198 20-9669-338 |
| E-mail: | eddy-pluss@casa.t-online.hu |
| Honlap: | - |
| Cég neve: | Kávé-Tea Szaküzlet |
| Szolgáltatás: | Prémium minőségű kávé, tea, kiegészítők forgalmazása, kávézó-teázó |
| Címe: | 2000 Szentendre, Dunakanyar krt. 2. |
| Kapcsolattartó: | Tormáné Sindler Katalin Torma Péter |
| Telefon: | 26/303-050 06/20/3939726 |
| E-mail: | Kave-tea@hu.inter.net tormapeter@hu.inter.net |
| Honlap: | - |
| Cég neve: | Kerekes Elektronikus Betörésvédelem |
| Szolgáltatás: | Riasztórendszerek, kamerarendszerek, tűzjelzők kiépítése, karbantartása |
| Címe: | 2000 Szentendre, Sáska u. 5 |
| Kapcsolattartó: | Kerekes Gábor |
| Telefon: | 06/20/3388521 |
| E-mail: | gkerekes.szentendre@t-online.hu |
| Honlap: | - |
Pellicano Kft
| Cég neve: |
Pellicano Kft |
| Szolgáltatás: |
Sóterápiás barlang, Biorezonanciás felmérések |
| Címe: |
2000 Szentendre, Paprikabíró u. 2. |
| Kapcsolattartó: |
Pellicano Judith |
| Telefon: |
26-303-756, 30-243-1170 |
| E-mail: | |
| Honlap: | - |
| Cég neve: | Anex Consultant Bt |
| Szolgáltatás: | szervezetfejlesztési tanácsadás, pályázati tanácsadás,menedzsment oktatás, projektszervezés és vezetés, fejlesztési tanácsadás, finanszirozási lehetőségek felkutatása, üzleti és marketingtervek készítése marketing tanácsadás |
| Címe: | - |
| Kapcsolattartó: | Tamás Anna |
| Telefon: | Mobil: 06/307472606tel: 26 / 303 282 fax: 26/303 286 |
| E-mail: | tamas.anna0@t-online.hu |
| Honlap: | - |
| Cég neve: | - |
| Szolgáltatás: | szobafestés-mázolás-tapétázás gipszkartonozás hideg és meleg burkolás és egyéb építőipari munkák |
| Címe: | Szentendre, György utca 14 |
| Kapcsolattartó: | Klippel Antal |
| Telefon: | 06-30-9508-024 |
| E-mail: | klippela@t-online.hu |
| Honlap: | - |
Rudó Studió
| Cég neve: | Rudó Studió |
| Szolgáltatás: | Szökőkút, automata öntözőrendszer tervezés, kivitelezés |
| Címe: | 2000 Szentendre, Kondor u. 13. |
| Kapcsolattartó: | Rudó Endre |
| Telefon: | 26-309-348 |
| E-mail: | rudostudio@t-online.hu |
| Honlap: | www.rudostudio.inf.hu |
| Cég neve: | PUSZKA BT. |
| Szolgáltatás: | Teljes körű ingatlan üzemeltetés, társasházkezelés jogi, műszaki, pénzügyi hátérrel, felelősség biztosítással |
| Címe: | - |
| Kapcsolattartó: | Hollós András |
| Telefon: | Telefon: 06-20-9-875-527 |
| E-mail: | ahollos@t-online.hu |
| Honlap: | www.puszka.atw.hu |
| Cég neve: | - |
| Szolgáltatás: | Teljes körű villanyszerelés, ÉV. és villámvédelmi felülvizsgálat |
| Címe: | 2000 Szentendre, Íjász u. 7/b |
| Kapcsolattartó: | Krizsányi Tibor |
| Telefon: | 26/316-808 06/30/4548033 |
| E-mail: | krtibi@interware.hu |
| Honlap: | - |
| Cég neve: | SZIGÜ Pest Megyei Temetkezési Zrt. |
| Szolgáltatás: | Temetkezés Temetések teljes körű ügyintézése, megszervezése, elvégzése Anyakönyvezés Szállítás helyben, belföldön, külföldön Hamvasztás Temetkezési kellékek biztosítása, igény szerint búcsúztatás |
| Címe: | 2000 Szentendre, Sztaravodai u. 33. |
| Kapcsolattartó: | Lakatos Teréz (helyi képviselő) |
| Telefon: | 06-26-312 124; 06-20-475 2182 |
| E-mail: | szigurt@monornet.hu |
| Honlap: | - |
| Cég neve: | Bon Voyage Utazási Iroda EC |
| Szolgáltatás: | utazási iroda, buszbérlés, idegenvezetés, repülőjegy utasbiztosítás |
| Címe: | 2000 Szentendre, Repkény u. 8 |
| Kapcsolattartó: | Bruzák Tünde |
| Telefon: | 26/316-693 06/30/9445331 |
| E-mail: | bonvoyage@t-online.hu |
| Honlap: | - |
| Cég neve: |
International Language Travel Nyelvi Utaztató Kft. |
| Szolgáltatás: |
Utazási irodánk külföldi nyelvtanfolyamok szervezésével foglalkozik angol, német, francia, olasz, spanyol és orosz területeken minden korosztálynak. Ügyfeleinknek szállást, ellátást, repülőjegyet és biztosítást is nyújtunk. |
| Címe: |
2000 Szentendre Pomázi út 34. (székhely) iroda: 1062 Budapest, Révay u.10. |
| Kapcsolattartó: |
Komjáti László |
| Telefon: |
1/373-0691 (iroda), ügyvezető: 36/20-923-6563 |
| E-mail: | |
| Honlap: |
Bebesi Ügyvédi Iroda
| Cég neve: |
Bebesi Ügyvédi Iroda |
| Szolgáltatás: |
ügyvédi szolgáltatás az ingatlanjog, cégjog, kártérítési- biztosítási jog, valamint követelés behajtás területén |
| Címe: |
2000 Szentendre, Törökvölgyi út 4. |
| Kapcsolattartó: |
dr. Bebesi István |
| Telefon: | 06304610270 |
| E-mail: | bebesi.istvan@gmail.com |
| Honlap: | www.bebesiugyved.hu |
| Cég neve: | Ve-Ho Bt. |
| Szolgáltatás: | Üzleti, vezetői kommunikációs tanácsadás, személyes készségfejlesztés |
| Címe: | 2000 Szentendre, Fehérvíz u. 8. |
| Kapcsolattartó: | Horváth Márta |
| Telefon: | Telefon: 26/315-617, 30/919-7906 |
| E-mail: | hmarta@t-online.hu |
| Honlap: |
| Cég neve: | KOVIVILL SZOLGÁLTATÓ KFT. |
| Szolgáltatás: | villanyszerelés, érintésvédelem |
| Címe: | 2000 Szentendre Pacsirta u. 38. |
| Kapcsolattartó: | Kovács Barnabás villanyszerelő mester |
| Telefon: | Telefon:06-26-310278 Mobil:06-30-9410847 |
| E-mail: | kovivill@mail.tvnet.hu |
| Honlap: | www.kovivill.hu |
| Cég neve: | SZAVILL Kft. |
| Szolgáltatás: | Villanyszerelés Lakások, családi házak, épületek villamos mérőszekrények szerelése teljes körű ELMÜ ügyintézéssel (Új épület, átalakítás, bővítés) Villamos felülvizsgálat utáni javítások Villamos biztonságtechnikai mérések Különböző minősítő iratokhoz: ISO minősítéshez, Kockázatelemzéshez HCCP felülvizsgálatokhoz Érintésvédelmi mérés és felülvizsgálat. Tűzrendészeti szabványossági felülvizsgálat. Villámvédelmi mérés és felülvizsgálat.Beüzemelési szabványossági felülvizsgálat. Villamos készülékek, kéziszerszámok szigetelésvizsgálata. Kábelhálózatok, vezetékhálózatok szigetelésvizsgálata. Gáz közmű előtti EPH mérések |
| Címe: | 2000 Szentendre Klapka u. 15. |
| Kapcsolattartó: | Szabó László |
| Telefon: | 06-20/944-23-33 Fax: 06-26/313-049 |
| E-mail: | Szavill@fibermail.hu |
| Honlap: | www.szavill.fw.hu |
Marketing Group Bt
| Cég neve: |
Marketing Group Bt |
| Szolgáltatás: |
Weboldal tervezés szentendrei és régiós vállalkozásoknak kedvezményesen. Cég- és termékbemutató weboldalak, professzionális marketing szemléletű honlapok, keresőbarát, magas funkcionalitású webáruházak. Marketing szolgáltatások: látogatószám- és forgalom növelés, promóció szervezés, szövegírás |
| Címe: |
2000 Szentendre, Jegenye utca 2. |
| Kapcsolattartó: |
Péli Noémi |
| Telefon: |
06204473588 |
| E-mail: | |
| Honlap: |
| Cég neve: | SPAuza Medical Wellnessház |
| Szolgáltatás: | Wellness szolgáltatások (medence, jacuzzi, finn- és infraszauna) Masszázs, Kozmetika (általános és alakformáló kezelések) Elektrokozmetika, Tornák (aquafitness, aquacycling, jóga, Pilates, arctorna) Belgyógyászat, Rheumatológia, Foglalkozásegészségügy Hellinger-terápia, Önismereti tréningSószoba, Úszásoktatás, Szolárium |
| Címe: | 2000 Szentendre, Sas u. 11. |
| Kapcsolattartó: | Ügyvezető igazgató: Börcsök Enikő Kapcsolattartó: Kelemen Katalin |
| Telefon: | Tel.: 06-26/303-673 |
| E-mail: | info@spauzawellness.hu |
| Honlap: | www.spauzawellness.hu |
| Cég neve: | F&P Gépészet Kft. |
| Szolgáltatás: | Teljeskörű épületgépészeti tervezés, kivitelezés: vízellátás-csatornázás, központi fűtés-hűtés, gázellátás, szellőzés, napkollektoros-,hőszivattyús rendszerek tervezése és kivitelezése jóváhagyatással, engedélyeztetéssel. Energetikai tanúsítvány készítése. Légtechnikai rendszerek mérése, beszabályozása. Hidraulikai rendszerek beszabályozása. Teljeskörű gépészeti karbantartás havi rendszerességgel |
| Címe: | 2000 Szentendre Szirt u.1. |
| Kapcsolattartó: | Frei Ildikó |
| Telefon: | 0620/993-0906 Fax: 0626-302-642 |
| E-mail: | freiildiko@fpgepeszet.hu |
| Honlap: | www.fpgepeszet.hu |
| Cég neve: | Czirják Üvegfestészet |
| Szolgáltatás: | Egyedi díszüveg ablakok, lámpák, üvegfestés,üvegékszerkészítés. |
| Címe: | 2000 Szentendre Kondor B.30/B |
| Kapcsolattartó: | Czirják Attila |
| Telefon: | +36 20 317 64 55 : +36 20 237 90 93 |
| E-mail: | czirjakuvegfesteszet@mikroweb.hu |
| Honlap: | www.czirjak-glass.hu |
Utolsó frissítés: 2010. december 16.